Együttműködési megállapodás a PKE és a Szent László Napok között

A 2018. június 18–24. között zajló 6. Szent László Napokon elvégzett munkát is hivatalos szakmai gyakorlatként fogadja el hallgatói számára a Partiumi Keresztény Egyetem, miután a nagyváradi felsőoktatási intézmény és a térség legnagyobb kulturális fesztiválját szervező Szent László Egyesület meghosszabbította tavaly megkötött együttműködési megállapodást.

 

A PKE immár hagyományos partnere a nagyváradi Szent László Napoknak, a felsőoktatási intézmény évről évre színvonalas rendezvényekkel kapcsolódik be a szervezésbe is. A Képzőművészeti tanszékkel közösen idén is valóságos tárlatmaratont tartunk: a fesztivál második napján, június 19-én, kedden három kiállítást is megnyitunk, amelyek június 24-ei zárónapig látogathatók lesznek a nagyváradi várban, illetve a PKE új épületében, és egy műhelybeszélgetés is szervezés alatt áll. A részletekkel hamarosan jelentkezünk.

 

Az pedig máris biztos, hogy idén is ott áll majd a várban a PKE tájékoztató sátra, amely szombaton és vasárnap 9–16 óra között várja az egyetem iránt érdeklődőket, és a szombaton reggel 9 órakor kezdődő Össznépi örömfőzésen is fakanalat ragad a felsőoktatási intézmény csapata.

 

A szakmai gyakorlatról szóló együttműködési megállapodás lényege pedig – a tavalyihoz hasonlóan –, hogy az egyetem elismeri a hallgatók által a Szent László napok idején elvégzett önkéntes munkát, a cél, hogy az egyetemisták által a felsőoktatási intézmény padjain elsajátított elméleti tudást gyakorlati ismeretekkel egészítsék ki, összekapcsolják az elméleti és gyakorlati ismereteket, megismerjék a szervezési munkát és mindazokat a munkafolyamatokat, amelyekkel egy fesztivál tető alá hozása jár.

 

A Szent László Napok előzetesen egyeztetett időszakban és létszámban fogadja a hallgatókat.