„Bevették” a nagyváradi várat az Előretolt Helyőrség tagjai

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai mutatkoztak be a nagyváradi közönségnek a Szent László Napok keretében szombaton és vasárnap a várban.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) égisze alatt működő íróakadémia az irodalom iránt érdeklődő, tehetséges fiatalokat karolja fel, ugyanakkor célkitűzésük közé tartozik az is, hogy a fiatal kortárs művészet teljesítményeit minél több magyarlakta település közönsége megismerje. Ezt a célt szolgálta a nagyváradi esemény is: a Szent László Napok szombati napján Nagyházi Márton íróval, Regős Mátyás költővel és Vöröskéry Dóra íróval találkozhatott a közönség, akikkel Varga Melinda Kinde Annamária-díjas költő beszélgetett.

Olyan fiatalokat ismerhettünk meg a személyükben, akik „mesterségüknél” fogva nem irodalmárok, azonban tehetségüket illetően azok. Nagyházi Márton például vegyészmérnöknek tanult, de közben drámákat, operalibrettókat ír. Vöröskéry Dóra Szegeden tanul szociális munka szakon, iskolásként nem szívesen olvasott, most pedig mese-, illetve fantasy-novellákat ír. Regős Mátyás magyar-hittan szakos hallgatóként önéletrajz jellegű verseket ír, amelyek inkább hatnak prózának: a költő elmondása szerint olyan próza, ami vers szeretne lenni (és fordítva), a vágyakozás egyfajta formájaként. A találkozó alkalmával mindhárman felolvastak írásaikból, az érdeklődő közönséget pedig az íróakadémia Enumeráció című antológiájának példányaival ajándékozták meg.

 

Három testőr a várban

 

Az irodalmi találkozó vasárnap is folytatódott: a három testőr, azaz az Előretolt Helyőrség Íróakadémia három tagja mutatta be legfrissebb köteteit a Szent László Napok keretében a váradi várban. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. jóvoltából vasárnap délután Demeter Szilárd Hármasoltár című kisregénygyűjteményét, Muszka Sándor Szégyen című verseskötetét, Pataki Tamás pedig a Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című pikareszk regényét hozta el Váradra. A három szerzővel Varga Melinda szerkesztő beszélgetett.

Összegzésképpen készült, saját élményekből táplálkozó kisregényeket tartalmaz a Hármasoltár, amelyből a szerző egy, a tanítóképzős éveit felidéző részletet fel is olvasott. Demeter Szilárd kijelentette: korszaklezárásnak szánja a gyűjteményes kötetet, ezután pedig pusztán képzelőerejére hagyatkozva tervez írni.

Költőként indult, de „megundorodott” a versektől – vallotta a kulturális újságíróként is ismert Pataki Tamás, aki valós Skype-üzenetekből kiindulva állította össze egy képzeletbeli Nagy-Magyarországon játszódó regényét. A vérbő humorral megírt történek parabolaszerűen megformált, a férfiasnál is férfiasabb főhőse maga Murokffy, a kalandor, aki a keretnovellában még az ördögöt is lóvá teszi.

A két prózakötet mellé egy verseskötet is jutott. A Sanyi bá székely humorral csordultig töltött egyperceseiről ismert Muszka Sándor ezúttal épp ellenkező hangvételű, tragikus és megrázó versekkel

jelentkezett, amelyeket egy szociális otthon dolgozójaként töltött idő inspirált.

A könyvbemutató végén a szerzőktől azt is megtudhattuk, hogyan vélekednek a kortárs magyar irodalomról, illetve van-e a fejükben olvasókép, amikor épp írnak.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjaival a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében találkozhattunk.