Konferencia László Gyula régész, történész emlékére
Tudományos konferenciával tisztelgünk László Gyula régész, történész emléke előtt az idén június 18–24. között zajló, immár 6. Szent László Napok nyitónapján, amelyet a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében (Ezredévi emléktér / P-ța Libertății 40. szám) tartunk.
A konferencia szervezője a Magyar Polgári Egyesület
Program:
9.00 – 9.40 Regisztráció
9.40 Köszöntők – Dr. Fleisz János nagyváradi történész,
Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke
10.00 Szabados György PhD történész, a László Gyula intézet igazgatója – László Gyula a magyarok bejöveteleiről
10.30 M. Lezsák Gabriella régész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi intézetének kutatója – „Ott békültem ki a sorssal…” László Gyula kolozsvári évei (1940-1949)
11.00 Jánó Mihály muzeológus, művészettörténész – László Gyula és a Szent László-legenda falfestményei
11.30 Kávészünet
10.30 Gróf Péter régész, muzeológus, Magyar Nemzeti Múzeum, Visegrádi Mátyás Király Múzeum – Emlékezés László Gyulára egy tanítvány szemével
12.30 László Zoltán építészmérnök – Emlékezés László Gyulára, az édesapára
László Gyula régész, történész, képzőművész, egyetemi tanár, a kettős honfoglalás elméletének megalkotója 1910. március 14-én született a Brassó megyei Kőhalmon. A családja 1916-ban a háború elől Budapestre menekült. Itt végezte tanulmányait előbb a Képzőművészeti Főiskolán, ahol kiteljesedett kiváló rajztudása, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol 1935-ben doktorált. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsia Múzeumban, majd később a Nemzeti Múzeumban gyakornokoskodott, dolgozott.
1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása után Kolozsváron lett egyetemi tanár, ahol 1949-ig tanított. Itt jelent meg 1944-ben egyik legnépszerűbb műve, A honfoglaló magyar nép élete című kötete. Budapestre visszaköltözve előbb a Nemzeti Múzeum munkatársa lett, majd 1957-től 1980-ig, nyugdíjazásáig, az ELTE régészhallgatóit oktatta.
Mintegy 25 kötete jelent meg és közel 800 cikke, tanulmánya. Ezek mellett rengeteget rajzolt, sok kötete jelent meg a honfoglaló magyarokat bemutató saját rajzaival. Évtizedeken át kutatta, vizsgálta a honfoglalás kori temetőket és ennek eredményeként az 1960-as években jelentette meg a „kettős honfoglalás elméletét”, ami munkásságának egyik legfontosabb elemévé vált. Ahogy ő fogalmazott, „felvetése” szerint, amikor Árpád népe a 9. században meghódította a Kárpát-medencét, itt már nagyszámú magyar tömegeket talált.
Az ásatások, kutatások mellett foglalkozott a nagyszentmiklósi kinccsel, a Lehel-kürttel, az ókeresztény leletekkel, a honfoglaló magyarok használati tárgyaival, a Kárpát-medence őskori viszonyaival, vagy éppen az újkori művészeti irányzatok fejlődésével is.
László Gyula professzor tanítványai, pályatársai (bár egyesek a „kettős honfoglalás elméletét” vitatva) között páratlan köztiszteletnek örvendett, gyönyörű rajzokkal illusztrált könyvei nagy sikert arattak az olvasók körében. Leghíresebb kötetei: A honfoglaló magyar nép élete, Árpád népe, Arckép és kézírás, Őseinkről, a Szent László legenda középkori falképei, A „kettős honfoglalás”, „Emlékezzünk régiekről…”, stb.
1991-ben Szécheny-idíjat kapott munkásságáért.
A neves tudós kutatásai mellett fáradhatatlanul járta Magyarországot és Erdélyt, ahol nagy érdeklődéssel követett előadásokat tartott. Egy ilyen erdélyi előadó út során hunyt el Nagyváradon, 1998. június 17-én kora reggel, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ szállásán.
